Belpolitika

Szabó Tímea hamisan vizionál óriási kivándorlást

Azt mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy

„ötszázezer fiatal menekült el az önök kormányzása alatt Magyarországról.”

Forrás: www.youtube.com (03:43-tól)

Ezzel szemben a tény az, hogy

nyolc év alatt összesen 174 894 magyar állampolgár hagyta el az országot, a külföldről visszatérők száma ugyanakkor 2014 óta folyamatosan növekszik.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2010 és 2017 között 174 894 magyar állampolgár próbált szerencsét más országokban. Az adatokat megvizsgálva ráadásul pozitív fejleményként értékelhető, hogy míg – főként a német és az osztrák munkaerőpiac megnyitása következtében – 2010 és 2015 között évről évre nőtt a kivándorlók száma, addig az elmúlt két évben már jelentős mérséklődést láthattunk: a 2015-ös évhez viszonyítva 2016-ban 3 427, 2017-ben pedig 5 895 fővel kevesebben távoztak az országból. Előbbi 10,4, utóbbi viszont már 17,9 százalékos csökkenésnek felel meg. Még kedvezőbb képet kapunk, ha a visszatérő magyarok számát is megnézzük, a KSH tavalyi évről szóló összeállítása szerint ugyanis „2017-ben 18 500 korábban kivándorolt magyar állampolgár vándorolt vissza. A külföldről visszavándorló magyar állampolgárok száma 2014-től folyamatosan növekszik, 2017-ben közel 9%-kal többen jöttek vissza, mint 2016-ban.”

Adatok forrása: ksh.hu

Kép forrása: MTI